HÍREINK – Lezajlott a pályázat záró konferenciája

Az EFOP-5.2.2-17-2017-00107 azonosítószámú „Kulturális intézmények és civil szervezetek szakembereinek együttműködése a fiatalok közéleti szerepvállalásáért” elnevezésű európai uniós forrásból megvalósuló projekt keretein belül, Békéscsabán került sor a pályázat záró konferenciája, amely 2019. november 26-án, hétfőn került megrendezésre a Csabagyöngye Kulturális Központban. Az „Érték és innováció” címet viselő konferencián több előadást is hallhattunk. Először is Herczeg Tamás, országgyűlési képviselő köszöntötte a résztvevőket, majd Varga Tamás, Békéscsaba Megyei Jogú Város alpolgármestere fűzött pár gondolatot az alkalomhoz. Ezt követően Csonka Ákos és Bálint Katalin számoltak be a kutatás eredményeiről, majd Szente Béla ismertette a fókuszcsoportos beszélgetések konklúzióit. Továbbá előadóink között köszönthettük Körömi Kitti, pedagógiai szakpszichológust, valamint Koszecz Sándort, a KOLLABOR – Természettudományos Élményközpont vezetőjét. A konferenciánk végén lehetőséget biztosítottunk pályázati partnereink rövid élménybeszámolójára, illetőleg a pályázat keretében lezajló, disszeminációs filmmel zártuk le a közel 2 éves pályázatot.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük