Az EFOP-5.2.2-17-2017-00107 azonosítószámú „Kulturális intézmények és civil szervezetek szakembereinek együttműködése a fiatalok közéleti szerepvállalásáért” elnevezésű európai uniós forrásból megvalósuló projekt keretein belül, Békéscsabán került sor az utolsó, 12. műhelymunkára, 2019. november 25-én, hétfőn a Csabagyöngye Kulturális Központban. A műhelymunka témája a következő volt: „A projekttevékenységek és a kutatás eredményei alapján szakpolitikai ajánlások előkészítése”. A műhelymunkán az együttműködő külföldi partnerek, az Oriens 2000 Alapítvány pályázatának szakmai munkatársai, valamint helyi ifjúság- és közösségfejlesztéssel foglalkozó szakemberek vettek részt. A délután folyamán összefoglaltuk a közel 2 év alatt szerzett tapasztalatokat, levontuk a tanulságot, és a jelenlévőkkel megismertettük azokat a jógyakorlatokat, amelyekről mi is hallottunk. Reményeink szerint sikerült olyan gondolatokat megosztanunk egymással, amelyek jó alapjai lehetnek egy-egy szakpolitikai ajánlásnak.