HÍREINK – Elkészült a nemzetközi együttműködés keretében megismert szolgáltatás tapasztalatainak feldolgozását, jó gyakorlatok leírását tartalmazó négy szakértői tanulmány

Az EFOP-5.2.2-17-2017-00107 azonosítójú „A kulturális intézmények és civil szervezetek szakembereinek együttműködése a fiatalok közéleti szerepvállalásáért” című európai uniós forrásból  megvalósuló projekt keretében elkészült a nemzetközi együttműködés keretében megismert szolgáltatás tapasztalatainak ( módszerek, eljárások) feldolgozását, jó gyakorlatok leírását tartalmazó négy szakértői tanulmány

A pályázat szakmai tervében szereplő feladat ellátására négy szakértői tanulmány elkészítésére irtunk ki beszerzési eljárást. Az egyes feladatokra beérkező három-három árajánlat közül  a legelőnyösebb szakértői díjat kérő közművelődési szakembereket kérünk fel a feladat ellátására. A megbízási szerződés 2019. szeptember 2-i aláírását követően a felkért szakértők a területen szerzett eddigi tapasztalataikból egy-egy jó gyakorlatot elemeztek, melyet iránymutatásnak szánnak a hazai ifjúsági területen dolgozó szakemberek számára. A tanulmányok témái között „Ifjúságbarát város” – önálló ifjúságfejlesztési stratégiai ágazat intézményrendszere Kecskeméten, CasinoLive – a klubkoncertek és a fiatalok közéleti szerepvállalása közötti párhuzam, Multimédiás Műhely valamint a projekt ifjúságszakmai ajánlásai találhatóak.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.