Az EFOP-5.2.2-17-2017-00107 azonosítójú „Kulturális intézmények és civil szervezetek szakembereinek együttműködése a fiatalok közéleti szerepvállalásáért” elnevezésű európai uniós forrásból megvalósuló projekt keretében október 19-20-án került sor a negyedik tanulmányútra. Mivel a találkozó időpontjában került megrendezésre a 22. Csabai Kolbászfesztivál, és egy héttel korábban zajlott a békéscsabai evangélikus nagytemplom újjászentelése, valamint a Magtár Ifjúsági Centrum szentelése, ezért partnereinkkel ezen helyszíneket és a fesztivál eseményeit ismertettük meg. A tanulmányút kezdetén partnereinket megismertettük a helyi evangélikusság intézményeivel (szeretetotthon, templomok, gyülekezeti ház, levéltár, oktatási intézmények, ifjúsági centrum), hiszen a település életét, kiemelten az ifjúsági életét is meghatározza az evangélikusság. Az evangélikus intézmények megismerése után ellátogattunk a Csabai Kolbászfesztiválra. A sok színes program között külön öröm volt látni, hogy a szervezők kifejezetten figyeltek arra, hogy minden nap legyenek gyermekeknek, családoknak szóló programok, a fiatalokat pedig a pénteki napon zajlott ingyenes ifjúsági gyúrás és a koncertek vonzották a rendezvényre. Öröm volt szembesülni azzal, hogy a tradíció, a hagyomány és a modernitás milyen könnyedén megfértek egymás mellett egy rendezvényen belül.