Az EFOP-5.2.2-17-2017-00107 azonosítójú „Kulturális intézmények és civil szervezetek szakembereinek együttműködése a fiatalok közéleti szerepvállalásáért” elnevezésű európai uniós forrásból megvalósuló projekt keretében október 18-án került sor az első tréning illetve kompetenciafejlesztés lebonyolítására. A bizalmi légkör kialakítását alapozta meg az, hogy a tréning kezdetén közösen határoztuk meg az alkalommal szembeni céljainkat és elvárásainkat, és lefektettük azokat a kereteket, belső szabályokat, amelyek a délelőttünket meghatározták. Legfontosabb célunknak azt határoztuk meg, hogy megvizsgáljuk, hogy hogyan lehet egy közösségben, csoportban fejlődést elérni, és hogy ebben nekünk, adott személyeknek milyen szerepünk van, hogy hogyan tudja ezt a személyiségünk elősegíteni vagy gátolni. Facilitált beszélgetés keretében tanácskoztunk arról, hogy mik lehetnek egy közösséget, egy szervezetet összekötő tényezők. Megállapítottuk, hogy mindenképp fontos, hogy közös céljai legyenek a közösség tagjainak, de nem csak a célban, hanem a cél eléréséhez alkalmazott eszközökben is egyet kell érteniük, valamint a közös munkában elengedhetetlen a tisztelet és a bizalom. Úgy gondolom, hogy összességében egy igazán eredményes délelőttöt töltöttünk együtt, amely által reményeim szerint közelebb kerültünk ahhoz, hogy szervezeteink hasznos tagjai lehessünk a folyamatos fejlődésen munkálkodva.