HÍREINK – Vendégeket várunk

Az EFOP-5.2.2-17-2017-00107 azonosítójú „Kulturális intézmények és civil szervezetek szakembereinek együttműködése a fiatalok közéleti szerepvállalásáért” elnevezésű európai uniós forrásból megvalósuló projekt keretében október 19-20-án kerül sor az hatodik műhelymunkára és negyedik tanulmányútra, melyen a nagyszalontai Fidem Egyesület képviselői tartanak majd velünk. A műhelymunka témája a következő: Párbeszédrendszerek az ifjúsági munkában. Mindig öröm számunkra, amikor otthoni körülmények között szervezhetünk rendezvényt, hiszen így még jobban megismerjük a saját településünk életét meghatározó szakemberek munkáját, és megmutathatjuk azokat a jó-gyakorlatokat, amelyek hatékonynak bizonyultak az értékközvetítés és aktivizálás szempontjából. A tanulmányút keretében a Csabai Kolbászfesztivált mutatjuk meg partnereinknek, akik már előre jelezték, hogy nagyon várják, hogy betekintést nyerhessenek a kulisszák mögé, és olyan ismereteket szerezzenek, amelyekkel aztán a saját, nagyszalontai kolbászfesztiváljukat színesíthetik, és tehetik zökkenőmentesebbé a szervezést és megvalósítást.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük