A műhelymunka során minden a tervezettek szerint zajlott. Az alkalmon az Asociata FIDEM Egyesületet Kovács István és Kertész Zsombor képviselték.
A megnyitó után Szládovics Levente és Hannos Gábor előadását hallgathattuk meg arról, hogy vezetésükkel Keszthelyen hogyan is indult a Távcső Filmklub, és milyen eredményeket sikerült eddig elérniük. Ezt követően Csengei Ágota a Goldmark Károly Művelődési Központ, Balaton Kongresszusi Központ és Színház intézményvezetője mutatta be a Helikoni Ünnepségek ifjúsági tehetségkutató immár több, mint 200 éves múltját és jelenét.
Az előadások után kerekasztal beszélgetés keretében eszmecsere folyt a hallottakról. A jelenlévők érdeklődését nagymértékben felkeltette a filmklub, hiszen a keszthelyieknek sikerült az megvalósítaniuk, hogy a filmvetítés után ne széledjenek szét a nézők, hanem a látottakat és hallottakat közösen beszéljék meg. Megállapítottuk, hogy kulcsfontosságú a klub vezetőjének a személye, hiszen az ő felkészültsége, szervező munkája, hozzáállása határozza meg a klub hangulatát, arculatát és részben a beszélgetések tartalmát. A határon túli területeken a magyar nemzeti identitástudat erősítését és megőrzését is elősegíthetné egy hasonló filmklub, hiszen az ott élők szinte nem is tudnak magyarul beszélő mozifilmet megtekinteni. Egy ilyen klub elindítása szerencsére nem is ró túl nagy agyagi terhet az adott intézményre/szervezetre, így a keszthelyi kezdeményezésben követendő példát láttunk. Fontosnak tartottuk, hogy szó essen a reklámról is, hiszen szeretnének minél több érdeklődőt a vetítővászon előtt látni a szervezők. Az informálás a helyi köziskolákban, felsőoktatási intézményekben és különböző egyesületen, valamint internetes felületeken (Facebook, Instagram, weboldal) zajlott. A szervezők fontosnak tartották, hogy sokatmondó és informatív plakát készüljön minden alkalomról.
A minden 2. évben megrendezésre kerülő Helikoni Ünnepségekről is intenzív beszélgetés folyt. Elsősorban azt jártuk körül, hogy ezt a sokoldalú ifjúsági tehetségkutatót hogyan lehetne elérhetővé tenni az Alföldön, vagy akár a határon túli középiskolások számára, de azt sajnos hamar be kellett látnunk, hogy Keszthely városa több diákot nem tud erre az alkalomra vendégül látni. Így is a tűrőképességük határán vannak a szállást adó, étkezést biztosító helyszínek. Így az maradt a kérdés, hogy lenne-e olyan város, amely magára vállalná a szervezés terhét és a lebonyolítás költségeit, hogy helyet adjon egy értéket teremtő és közvetítő rendezvénynek, amely annak ellenére, hogy komolyzenéről, néptáncról, szavalásról, színjátszásról, éneklésről stb. szól, mégis fesztiválhangulatot ad a fiataloknak, akik szeretnek „helikonosok” lenni, és mindent megtesznek azért, hogy újra visszatérhessenek, és egyre jobban és jobban szerepeljenek. A Helikoni Ünnepségek úgy ötvözi a magas kultúrát a fesztiválhangulattal, hogy egybeszövi a kettőt, és megmutatja a fiataloknak, hogy biztonságosan, korosztályuknak megfelelően is lehet szórakozni. Jó lenne, ha több régió is követné a Dunántúl példáját, és máshol is megrendezésre kerülne hasonló rendezvény, de vajon lenne-e olyan város, amely magára vállalná a házigazdára háruló terheket?
Úgy gondolom, hogy a kerekasztal beszélgetéssel tanulságos délelőttöt zártunk, és betekintést nyertünk abba, hogy Keszthely város intézményeinek és közösségeinek milyen kulturális eszközei vannak az ifjúság elérésében.
