HÍREINK – Keszthelyi műhelymunka tapasztalatai

Az EFOP-5.2.2-17-2017-00107 azonosítójú „Kulturális intézmények és civil szervezetek szakembereinek együttműködése a fiatalok közéleti szerepvállalásáért” elnevezésű európai uniós forrásból megvalósuló projekt keretében július 10-én került sor a harmadik műhelymunkára, amely során Szládovics Levente és Hannos Gábor előadását hallgathattuk meg arról, hogy vezetésükkel Keszthelyen hogyan is indult a Távcső Filmklub, és milyen eredményeket sikerült eddig elérniük. Ezt követően Csengei Ágota a Goldmark Károly Művelődési Központ, Balaton Kongresszusi Központ és Színház intézményvezetője mutatta be a Helikoni Ünnepségek ifjúsági tehetségkutató immár több, mint 200 éves múltját és jelenét. A jelenlévők érdeklődését nagymértékben felkeltette a filmklub, hiszen a keszthelyieknek sikerült az megvalósítaniuk, hogy a filmvetítés után ne széledjenek szét a nézők, hanem a látottakat és hallottakat közösen beszéljék meg. Megállapítottuk, hogy kulcsfontosságú a klub vezetőjének a személye, hiszen az ő felkészültsége, szervező munkája, hozzáállása határozza meg a klub hangulatát, arculatát és részben a beszélgetések tartalmát. A Helikon Ünnepségekkel kapcsolatban azt jártuk körül, hogy ezt a sokoldalú ifjúsági tehetségkutatót hogyan lehetne elérhetővé tenni az Alföldön, vagy akár a határon túli középiskolások számára, de azt sajnos hamar be kellett látnunk, hogy Keszthely városa több diákot nem tud erre az alkalomra vendégül látni. Így az maradt a kérdés, hogy lenne-e olyan város, amely magára vállalná a szervezés terhét és a lebonyolítás költségeit, hogy helyet adjon egy értéket teremtő és közvetítő rendezvénynek?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük