HÍREINK – Projektindító értekezlet, tanulmányút és műhelymunka keretében találkoztunk a partnerszervezetek képviselőivel és helyi szakemberekkel

Az EFOP-5.2.2-17-2017-00107 azonosítójú „Kulturális intézmények és civil szervezetek szakembereinek együttműködése a fiatalok közéleti szerepvállalásáért” elnevezésű európai uniós forrásból megvalósuló projekt hivatalosan is elstartolt a február 23-án megrendezésre került projektindító értekezlet alkalmával. Az együttműködési partnereink számára megtörtént a pályázat bemutatása, az előttünk álló események felvázolása, és az együttműködési megállapodások aláírása. Másnap, február 24-én került sor az első műhelymunkára, melynek témája a következő volt: A kultúra és ifjúság területén lévő társadalmi kihívások és azok kezelésének hazai és nemzetközi gyakorlatának általános megismerése, innovációk, szakmai fejlesztések bemutatása, szakpolitikai helyzete. A műhelymunka keretében a partnerszervezetek bemutatták városaikat, és az általuk képviselt szervezeteket. Ezt követően két előadást is hallhattunk: Herczeg Tamás – szociológus, ifjúságkutató – a közelmúltban lezajlott békéscsabai ifjúságkutatás eredményét ismertette, valamint Varga Tamás – Békéscsaba Megyei Jogú Város Oktatási, Közművelődési és Sport Osztályának osztályvezetője – mutatta be a város középtávú ifjúsági koncepcióját és cselekvési tervét. A tanulmányút keretében pedig feltérképeztük, hogy Békéscsaba és környéke milyen lehetőségeket tartogat a kulturális és közélet területén.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük