HÍREINK – Elkészült a kutatási zárójelentés

Az EFOP-5.2.2-17-2017-00107 azonosítójú „Kulturális intézmények és civil szervezetek szakembereinek együttműködése a fiatalok közéleti szerepvállalásáért” elnevezésű európai uniós forrásból megvalósuló projekt egyik utolsó állomásaként számolunk be arról, hogy a Nemzetstratégiai Kutatóintézet munkatársai: Bálint Katalin és Csonka Ákos a kérdőíves felmérés, a fókuszcsoportos beszélgetések és a mélyinterjúkat követően elkészítették a kutatási zárójelentést, amely összefoglalja munkájuk eredményét. A kutatás is megerősíti azt, amit a tanulmányutak, műhelymunkák során mi is megtapasztaltunk, hogy a fiatalokat főleg az érdeklődési körükön keresztül lehet megszólítani. Kiemelten fontos, hogy azon munkálkodjunk, hogy az emberekből ne vesszen ki a közösségi lét igénye, és hogy ne riadjanak vissza a társadalmi felelősségvállalástól. Meghatározó még továbbá az a felismerés, hogy azon személyek esetében erősebb a közügyekhez való vonzódás, akiknek nagyobb a kulturális igénye. Így megerősítést kapott, hogy bizony a társadalmi élet szempontjából erősen meghatározó az ifjúsági- és kulturális szakemberek munkája és hozzáállása.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük