Elkezdődtek a fókuszcsoportos beszélgetések az EFOP-5.2.2-17-2017-00107 azonosítószámú „Kulturális intézmények és civil szervezetek szakembereinek együttműködése a fiatalok közéleti szerepvállalásáért” elnevezésű európai uniós forrásból megvalósuló projekt keretein belül, amit Szente Béla, a Csabagyöngye Kulturális Központ igazgatója folytatott le. A projekt során ezekkel a beszélgetésekkel próbált közelebb jutni azokhoz a motivációkhoz, problémákhoz, dilemmákhoz, melyek a csabai fiatalok közéleti szerepvállalását jellemzik, és a felvetődött kérdésekre kereste a válaszokat. Négy csoportinterjú kapcsán a kérdéskör négy szemszögét célozta meg: az első csoportban a városi diákönkormányzat (DÖK) képviselői voltak, a másodikban mentorok, az EBI (Egyesület Békéscsaba Ifjúságáért) aktivistái, a harmadikban ifjúságsegítők a helyi közélet több szegmenséből, míg a negyedik beszélgetésre kulturális szervezőket hívott meg. A beszélgetések tematikailag három kérdést igyekeztek körüljárni, egyrészt, hogy ma milyen a Békéscsabán élő fiatalok közérzete, másrészt mi motiválja közéleti szerepvállalásukat, harmadrészt, hogy a működő közösségek milyen teret biztosítanak ehhez az aktivitáshoz.