Az EFOP-5.2.2-17-2017-00107 azonosítójú „Kulturális intézmények és civil szervezetek szakembereinek együttműködése a fiatalok közéleti szerepvállalásáért” elnevezésű európai uniós forrásból megvalósuló projekt keretében július 10-én kerül sor a harmadik műhelymunkára, melynek témája a következő: A helyi társadalom intézményeinek és közösségeinek kulturális eszközei az ifjúság elérésében. A Fidem egyesület képviselőivel veszünk majd részt az előttünk álló alkalmon, és izgatottan várjuk, hogy betekintést nyerhessünk abba, hogy milyen lehetőségeket kínál a Balaton kulturális fővárosaként is emlegetett település, és, hogy milyen mértékben határozza meg a helyi művelődési központ (Goldmark Károly Művelődési Központ, Balaton Kongresszusi Központ és Színház) a város életét. A balaton-parti települések esetében külön izgalmas azt megvizsgálni, hogy milyen a szezonban illetve a szezonon kívül a kulturális élet, valamint milyen lehetőségeket tartogatnak a fiataljaik számára. Bízunk benne, hogy a már most bennünket foglalkoztató kérdésekre hamarosan választ kapunk.