HÍREINK – Partnerszervezet bemutatása: Partiumi Keresztény Egyetem (Románia, Nagyvárad)

Az EFOP-5.2.2-17-2017-00107 azonosítójú „Kulturális intézmények és civil szervezetek szakembereinek együttműködése a fiatalok közéleti szerepvállalásáért” elnevezésű európai uniós forrásból megvalósuló projekt során 4 határon túli szervezettel működünk együtt. Ezeket szeretnénk most bemutatni. A Partiumi Keresztény Egyetem az erdélyi magyar nyelvű felsőoktatás évszázados hagyományainak folytatója, a romániai magyarságnak az 1989-es változások után létrehozott első önálló, akkreditált egyeteme. Célkitűzése, hogy Erdélyben és Partiumban élő magyar nemzeti közösségu számára biztosítsa az esélyegyenlőséget az oktatás területén, és hogy – a magas színvonalú oktatás és tudományosság követelményei szerint – közösségük számára versenyképes szakembereket képezzen. Az értelmiségiek képzésével az egyetemu kultúrmissziós feladatokat is teljesít, biztosítva a szakember-utánpótlást az anyanyelvi kultúra átadására és továbbfejlesztésére. E küldetésben az egyetem a következő elvek és szempontok megvalósítására törekszik:a keresztényi és egyetemes emberi értékek érvényesítése; nemzeti közösség identitásának megőrzése és fejlesztése; a Partium regionális igényeit kielégítő szakemberképzés és továbbképzés biztosítása; versenyképes, minőségi oktatás és kutatás biztosítása; az egyetem átlátható, következetes működtetése, a szakmaiság és akadémiai szellem értékeinek érvényesítése; széleskörű intézményi kapcsolatok kiépítése, az egyetemi autonómia törvény által biztosított gyakorlata. Céljuk olyan egyetemi közösség kialakítása, melyben a keresztényi szeretet, igazságosság, következetesség, szolidaritás, erkölcsös magatartás értékrendszere érvényesül és kisugárzik.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük